Borteszt Online

Chardonnay 2007, Strázsahegy: kóstoláskor még szinte forr, inkább tűnik mókustejnek, mint kész bornak. Friss, almás illatú, ízben azonban tompa, lapos, szanaszét lógó alkohollal. Nincs tartása.

Fehér kadarka 2007: picit vörhenyes, szürkebarátosan barackos színű. Visszafogott illatú, fűszeres, pici animalitással. Mégsem az igazi valahogy, bár legalább savgerince van.

Fehér kadarka 2007 barrique: hogy a kadarkát – főleg ha fehérre készítik – van-e értelme barrikhordóba rakni, azt én nem tudom megmondani. A bor nem is klasszkus barrikban érlelődött, hanem szerednyei hordóban, ami űrméretre ugyanakkora, mint a barrique, csak a formája zömökebb. A bor illatban-ízben határozott fás jelleget mutat, bár előnyére írandó, hogy mégsem ül rá a hordó a borra. Ebből még lehet valami.

Fehér kadarka 2006: Kovács Tibor szerint ez a bor egyszerűen aberrált, és épp ezért a kedvence. A mondat első felével még egyet is tudok érteni. A bor tényeg aberrált. Illatában erősen florális, kicsit citrusos, mintha egy jópár éves, csúcsán túli bor volna. Ízben viszont ennek pont az ellenkezője: zabolátlanul fiatal, rakoncátlan, szétlógó. Nem tudom hova tenni.

Badarka 2007: A megtévesztő név ellenére a bor 100% zweigelt, de mivel a brand első évjárata még nagyrészt kadarkából készült, rajta ragadt a márkanév. Kapunk mellé egy rövid szösszenetet is arról, hogy a kadarka márpedig csak piros színű lehet, lilás soha, és akinek a kadarkája lilás színű, az márpedig nem kadarka. Bár ezt én expressis verbis nem merném így kijelenteni, a Badarka nem titkolózik: ő igazán zweigelt. Illatban oportósan meggy- és szilvakompót hegyek, hamisíthatatlan újbor-fíling. Ízben nyers, nyúzott, talán picit zöld ízvilágú, nem az igazi.

Kékfrankos 2007: Kaotikus illatú bor, technokol rapid, illó, mindenféle vegyipari termékek, élesztő. Szájban azonban helyre teszi megtépázott renoméját, zamatos, gyümölcsös, ízletes. Az illat miatt viszont ezt is inkább aberrált bornak hívnám, mint szépnek.

Kadarissimo 2006: Hoppáhoppá, mikor már foszlana a remény, menne a kedv, borúra derűként felbukkan egy igazán szép kadarka. Nem nagy kadarka, de szép kadarka. Kissé téglavöröses karimájú bor, lakkos, „magasalkoholos” illattal, melyben fűszerek táncolnak karöltve a szesszel. Ez a lakkos illatvilág és a csúcsrajáratott szesz egyébként számos Szentgaál-bor jellemzője, a kóstoló további részében szinte egyik sincs 14% alatt. Ennek a kadarkának viszont jól áll. Kicsit talán testesebb a bor, mint amit egy kadartól várnánk, de harmonikusan testesebb. Fűszeres és laza. Szép, na.

Kékfrankos válogatás 2005: A 2003-as kékfrankos válogatás annak idején tetszett nekem (Alföldi Merlot-nak egy évre rá már kevésbé), így a folytatást annak ellenére kiváncsian vártam, hogy évjáratilag... khm, hogyismondjam... gyökeresen eltérő borra kelett számítanom. Ennek ellenére ennél a bornál is lakkos, puncsos illattal találkozom. Némi rumosdió jön még mellé, pici csokoládé. Szájban a szép gyümölcsök mellett is billeg a harmónia, savhangsúly jön. Nem rossz, de nem is jó annyira.

Bikavér válogatás 2005: A 2004-es Bikavér-válogatást is szerettem anno, bár később okozott csalódást is. Ez a 2005-ös sincs másképp, úgy látszik, hektikusan alakulgat vele a kapcsolatom. Első kóstoláskor kiműveltnek és elegánsnak találom, bár a puncsos-vaníliás jelleg ekkor is rendesen rányomja a bélyegét. Ugyanakkor szép, patikamérlegen kimért közepest test és harmónikus, ugyanakkor fineszes ízkép kényeztet. Második kóstoláskor pedig savasnak, nyúzottnak hat. Nem merek mondani róla semmit, minden alkalommal más és más arcát tárja elém.

Cabernet sauvignon 2006: Cigánymeggy, animalitás, némi vegyszeres mellékzöngék. Kovács Tibor elmondása szerint fajélesztőt és enzimeket használnak a borkészítéskor, más adalékanyagot nem. Ennél a bornál talán a fajélesztő kandikálhat ki akkor. Némi nyúzottság is megjelenik, szájban pedig fás kesernyék uralják a terepet, gyógyszeres aromák kíséretében. Nem hat egységesnek a bor, megkockáztatom, természetesnek se nagyon. Nem tudom, mi lelhette. Mindenesetre egyértelmű nemtetszés a jussa.

„Q” cuvée 2004: Ismét puncsos, lakkos illatok. Ez mintha márkavédjegy lenne. Mellé halk paprika jön, közepest test és – meglepő módon – elegancia. A bikavérrel ellentétben azonban inkább egyenes a bor, mintsem rafinált. Kicsit keményebb, karcosabb is. Ugyanakkor jól iható, kellemes darab.

Kékfrankos 2006 (hordóminta): Szép, gyümölcsös, friss illatú. Ízben élénk, talán egy kis almasav is pöcörög benne, ezzel együtt ígéretes darabnak tűnik.

Merlot 2006 (hordóminta): puncs, némi „töppedtes” jelleg, pedig nem volt benne töppedt szőlő. Nem túl sok, de még kicsit reszelős tannin. Nem lesz rossz bor ez se.

Merlot 2006 Strázsahegy (hordóminta): Sokkal nyersebb, fiatalabb, szétállóbb illat. Ízben is nyers, sok fejlődnivalója akad még. Térjünk rá vissza pár hónap múlva.

Kékfrankos 2006 (hordóminta): nem ugyanaz, mint a 3 bekezdéssel feljebb kóstolt darab. Ez inkább animális. Szájban kerek, szép. Ígéretes bor.

Cabernet sauvignon 2006 (hordóminta): Szépen beérett alapanyagra utaló aromák, szép gyümölcsök, semmi zöldesség. Jó bor lehet majd belőle.

Merlot 2007 (északi oldal, tartályminta): Meggyes, kicsit füstös illatvilág. Erjedési jegyek. Ízben sincs még kész, nem látom, hova tart. Ugyanakkor szép, kerek tanninú bor, bármi lehet még belőle.

Obsessio 2006 (tervezet): A tervezet itt azt jelenti, hogy feltehetően ez a merlot lesz a 2006-os Obsessio. Lakkos, puncsos illatvilágú bor diós, fás jegyekkel. Ízben áradó, nagy testű, de még szétlóg. Ha összeáll, szép merlot lesz belőle.

Passionata 2006 (tervezet): A pincészet másik csúcsbora (bár van nekik egy pár) 2006-ból cabernet sauvignon és merlot blendjeként fog megjelenni, ha. Visszafogott illatú bor bőrrel, fűszerpaprikával, diszkréciója mellett is komplex és elegáns. Ízben erősen tanninvezérelt, nyers. Ugyanakkor áradó ízvilágú és szép egyensúllyal bíró bor. Méltó lesz a nevére, de időért kiált.

„B verzió” cabernet sauvignon válogatás 2003: A kultikus, legdrágábbnak kikiáltott, sokak szerint sznobvakító, mások szerint hihetetlenül csodálatos bor – jelentem alássan – kerekedik. Ha így folytatja, lassan iható lesz. Illatra már most is hozza a Szentgaál-sztenderdet: lakkos, puncsos, halványan meggyes aromák törnek utat az orrba. Ízben viszont brutálisan sok tannin és sav, húz és csíp, de – legutóbbi emlékeim alapján – határozottan visszafogottabb ez a rombolás a szájban, mint amilyet egy éve produkált. A tannin és a savak zúzása mellett azonban nem túl komlpikált ízvilágú, kérdés, hogy mi marad meg a zamatokból, mire ez a rengeteg cser lekerekedik.

innen van : http://alkoholista.blog.hu/2008/03/07/matek_a_vorosokkel#more368905

Halewood Fekete Leányka 2003

Pincészet: Halewood, Prahova Valley Románia
A bor adatai: Ára: kb 2.000 Ft • Alc: 1? % Vol.,• száraz vörös;
A bor beszerezhetősége: Internet: Bornívó, Monarchia; Egyéb: Jackfall

A bor pontozása:abszolút = 5 pont ; ár/érték = 1

Etyeki Kúria Pinot Noir 2006

Be kell vallanom, hogy nálam az Etyeki Kúria az elsőszámú falanszter bor-forrás. Hősies küzdelmet folytatok az előítéleteimmel, de még soha nem ittam tőlük semmit, amire jó szívvel emlékeznék. A 2005-ös pinot-juk is elborzasztott. (Rémálmaiban egyébként már látom, hogy hamarosan ők is szelektálni kezdik a dűlőt meg faggatni az etyeki terroirt. Olyan most a széljárás.) Ami a jelen bort illeti, eddig csak jót hallottam, olvastam róla. Hittem is, meg nem is. Okkal is, meg oktalanul is.
Sötét lila, tükrös (mindig trükköst akarok írni). Az egész sorban ez a legmelegebb karakterű bor. Magas alkohol, közepesen intenzív illat. Cseresznyés-szilvás-rumos diós. Ha az ember túlteszi magát azon, hogy pinot-t bontott, akkor könnyű beleszédülni. Olyan, mint egy kulturált villányi csúcsküvé. Kóstolva a lapos oldal felé húz, a savakat mintha az elektronika letiltotta volna. Erős közepes test, áradóan selymes, bársonyos. Az édes-krémes idillbe kátrány és égett kávé rondít bele. A lecsengés hosszú, tejcsokoládés, cseresznyemagos, magos alkohollal.
Nem akarom a hibáit eltúlozni, mert alapvetően ez egy finom bor. Sőt, a villányi-párhuzamot tovább feszítve, szerintem vakon, dél-pannon csúcsküvék közé vetve remekül helyt állna. Mert érett és kellemes, nincs tanninpara, paprikapara vagy csatakos lópara. Komplexnek viszont az anya sem mondaná. Szép és ráncmentes, mint egy photoshopolt kismama a Nők Lapja címlapján.
6 pont

Tullio Scrivani barátom (Osticcio) fölvetette, hogy a szokásos brunello- és rossohabzsolás mellett idén nyáron tartsunk egy burgundi-kóstolót. Ő adja a bourgogne-t, mi meg vinnénk néhány magyar pinot-t. A Buttler 2004 helye biztos, a Pannonhalmi és a Szentandi jelölt. Félek, izgulok, bizakodom. De most még honderű rulez.

Weninger-Gere Villányi Pinot Noir 2006

A Bortársaság honlapja így harangozza be: „A Gere-Weninger páros első pinot-ja az Ördögárok-dűlő első terméséből. A cél nem kevesebb, mint a fajta gyümölcsösebb, vonzóbb arcának megmutatása volt. Ami sikerült is. A hordós érleléssel óvatosan bántak, fél év után már palackba is került a bor, ahol további 8 hónapig finomodott, minden értelemben.” Ebből én egy kumma bitet ki nem találtam volna magamtól. Nem tudtam, hogy első és szűz, gyümölcsöt nagyítóval, vonzást egyáltalán nem találtam, a minden értelemben vett finomságról már nem is beszélve.
Amióta Ipacs Géza einstandolta a címkedezájn placcot, ez a körzős-vonalzós tipográfiai topogás teljesen idejétmúlttá vált. Viszont a lódarázs színkombináció méterekről szúrja az ember szemét, aztán közelebbről már az ár szúr. Hatezer forint. Hinnye teringettét!
Ölég sötét (talán a dűlő teszi - bocs). Illatában fakéreg, bélyegenyv és cseresznye – de mintha a szomszéd kertből jönne, megfelelő széljárás esetén. Kóstolva közepes test, némi alkohol többlet és élénk savak. A korty közepe üres. Ízben grafit, cseresznye és kesernye. Közönséges és semmitmondó. Rosszabb pillanataiban a lappangó köménymagos zöldesség összefut a vaníliával. A lecsengésben keserű csokoládé és csípős alkohol. Viszont nem húz a tannin.
Nem ihatatlan, menthetetlen bor ez, de ezért az árért labdába sem rúg a Pannonhalmi vagy a St. Andrea mellett. A hibái valójában nem nagyok, csak erények híján, a semleges háttér előtt nincsen más, ami a figyelmet magára vonná.  5 pont

innen van: http://alkoholista.blog.hu/2008/03/04/pinot_bura_honderu#more363462

St. Andrea Pinot Noir 2006

A címkéről és a "melléknévről" ezúttal egy szót sem (illetve egy felet: talán megtalálták a zablát). Gyorsan kopogjuk le: két szűk esztendő után mintha újra nagy, dűlőszelektálatlan St. Andrea pinot-nk volna kimondottan baráti áron.
Derítetlen, szűretlen, opálos, eperlé-árnyalatú vörös, téglába hajló karimával. Az első néhány perc zavaros büdije után kibontakozik az általam tipikusan pinot-snak gondolt epres, narancsvirágos, gombás, májas illat-komplexum. Az eper-erdei gomba tengely körül szórványosan kandírozott narancs, szegfűszeg, eperdzsem, jázmin és vanília bukkan föl. Kóstolva friss, elegáns, világos. A már felsorolt aromák mellett meglepő módon: sós. Tengeri sós, ha lehetek ennyire nagyképű. Én kóstoláskor – egy-két félkortyot leszámítva - következetesen köpök, de ezt elvtelenül nyeltem, mint kacsa a nokedlit. Finom, derűs, tartalmas, de soha nem tolakodó. Hirtelenjében nem is tudom, hogy ilyen mesteri tanninszerkezettel találkoztam-e korábban. A 2005-ös Kadarkában sokak által megénekelt, de általam hiába keresett kifinomult elegancia, itt egészen nyilvánvalóan jelentkezik. Az egyetlen dolog, ami kissé aggaszt, hogy bár két napos karrierje során nem ingott meg, nagyon késznek tűnik. Lehet, hogy sietni kell vele?
Erős 7 pont (a 8 alját nyaldossa)

innen van: http://alkoholista.blog.hu/2008/03/04/pinot_bura_honderu#more363462

Vylyan Villányi Pinot Noir 2006

Az egri pinot-szcéna kivirágzása hajlamos az emberrel elfeledtetni, hogy a kettős honfoglalás fontosabbik állomásának jó ideig Villány tűnt. Ez ma inkább ásatag emlék mint a jelent meghatározó tény, de tény, hogy vannak délen is felvillanások - a Vylyan 2004-ese a legnagyobb nemzetközi sikert elért magyar vörös, és a 2002-es Tiffán Várerdő igazi klasszis.
Ez volt az egyik bor, amelynek jövőjével kapcsolatban a szokásosnál is több kétely maradt bennem. Nem azért, mert sok korábbi Vylyanhoz hasonlóan a brettmentes potenciált vontam volna kétségbe – ez a pinot kimondottan tiszta, tükrös, állatoknak, silónak se híre, se hamva. Hanem azért, mert szokatlanul egyenes és viszonylag egyszerű volt. Nem tudom, hogy miből tudna építkezni. Ettől még lehet, hogy két év múlva életre csókolja a palackbuké, és én mint kasszandra-imposztor lepleződöm le.
Vylyan mércével mérve kimondottan világos és áttetsző. Az illat zárt – a közepesen intenzíven túlra egy pillanatra sem lendült három nap alatt. Cseresznye, fakéreg, rumos dió. Maraschino likőrre emlékeztet. A korty tiszta és egyszerű, cseresznye-domináns, alkoholos túlpörgéssel. A korty második felében megvastagodik, érdessé válik, és beköszönt az enyhén szárító tannin. Közepes test, hosszú, de nem éppen érdekfeszítő lecsengés. Az első napi barbár-tempó után megszelídült, az alkohol többé nem mart bele a nyálkahártyába, és a tannin is simult. De komplexebb nem lett.
Nem vagyok akkora mászter, hogy el tudjam dönteni, éppen bezárult-é vagy egyszerűen egyszerű.
6 pont (mert a történelem fölfelé kerekít, és talán az idő is)

innen van: http://alkoholista.blog.hu/2008/03/04/pinot_bura_honderu#more363462