Légli Ottónak - úgy tűnik - bejött a 2006-os évjárat. Magunk is dicsértük eleget Landordját, ámultunk rajnai rizlingjétől (egyszer, kétszer, háromszor, négyszer). A folyosói pletykák arról szóltak, hogy kiegyensúlyozottabb lett a borász élete, ami borain is meglátszik. A nem folyosóiak meg arról, hogy fordulgatnak termőre saját telepítésű szőlői, s váltják fel a BB-től örökölteket. Látatlanban nem volt tehát nagy kockázat leemelni a polcról dűlőválogatott sauvignon blancját.
A boglári borász évek óta kap jelöléseket az Év Labdarúgója címre, valahogy mégis mindig lemarad a dicsőség babérkoszorújáról. Pedig "légliesen könnyed" borai (copyright) már tíz éve is a boglári borászat egyik védjegyének számítottak. Az eltelt évek azonban nem kevés változást hoztak az egykori bencés diák borstílusában, a saját telepítések olyan borokkal is megajándékozták a balatoni borokra szomjúhozó nagyérdeműt mint a Landord, és összességében igen sokat komolyodott a szortiment. A korábbi, nagyüzemi telepítések kényszerítette kompromisszumok után egyre növekvő lendülettel mutatkozik meg a borász valódi borstílusa, ami már sűrűbb térállásról, terméskorlátozásról mesél. Légli honlapja szerint a borok "a természetes értékek, mint gyümölcszamatok, savak, üdeség és a tudatos, felelős emberi munka mind teljesebb harmóniájának kifejezői" kell legyenek.
2006 márpedig ideális terepnek mutatkozott komolyabb borok elkészítésére. A 333 és a Légli Blanc - mint korábbi Légli-védjegyek - mellett dűlős olaszrizling, rajnai rizling és pinot blanc is készült a mai vizsgálódás tárgyát képező sauvignon mellett.
A bor teljes egészében a szőlőskislaki János-hegy termése, mely hegy Konyáriékat is megihlette, bár őket elsősorban kékfrankosilag. Komoly stílusú, "nagyboros" címke, natúr parafadugó jelzi, hogy nem a frissgyümölcsös-acéltartályos iskola tanulója ez a sauvignon, hanem annál komolyabb célokra rendelte a sors és a borász keze. Márpedig ha komolyabb sorsra rendelte, akkor bizony - jelentem sajnálattal - megcsúszott a bicska.
Közepesnél valamivel sötétebb szalmasárga bor forog a pohárban. Olajos, lomha ez a mozgás, vaskos templomablakokat skiccel a kristályra. Beleszippantok, és beüt a gikszer: elsőre még kellemes, méthode traditionelle pezsgőkre emlékeztető élesztős kekszesség támadja le az orromat, de hamar követi őt egy meghatározhatatlan, gombás-élesztős-petróleumos vonulat, ami a bízatóan induló ívet pár másodperc alatt önmaga paródiájává zülleszti. Hosszasan gondolkodom, hogy akkor most erjedési, érlelési vagy tárolási hibának estem áldozatul, de a hosszas gondolkodás csak még tovább rombolja a renomét, idővel ugyanis ez a gombás-petrolos vonal erősödik, ráadásul oxidációs aromák is felbukkannak mellette. Nem szép az illata, na.
Szájban is hasonló, lefelé tartó ívet ír le az érzékelés, míg a korty elején a glicerines tömöttség uralkodik, hamar kiderül, hogy a király meztelen, a csiga gerinctelen. Mert hiába keresem oly mohón a tartást adó savakat, nézem a poharat alulról, felülről, nyomukat is alig lelem. A korty ellaposodik a végére, az édességet adó alkohol és glicerin válik uralkodóvá, talán egy-két gramm maradékcukorral is megtámogatva. Savak helyett pedig fahordós aromák jönnek, vaskosak, vajasak, krémesek. Tartást adó acidok hiányában azonban mindez hiábavaló ugrabugrálásnak, nagyarcú vagánykodásnak tűnik csupán. Hallod, elefánt, hogy dübörgünk? A bor mintha sauvignonnak indult volna, de chardonnaynak érkezett meg, s abból is inkább a nehézkesebb, fásabb stílusúnak.
Ne kerteljünk: ez a sauvignon blanc nem sikerült túl jól. Érezni rajta az akarást, a wannabe-superstar érzést, de a nagy ívűnek indult történet valahol mégis gellert kapott. Azért sajnálom különösen, mert ugyanebben az évben rakta össze Légli azt a rajnait is, amit talán még évek múlva is félő tisztelettel fogunk emlegetni, s illőn megsüvegelni. A tehetséggel, szőlészeti-borászati kvalitásokkal, hozzáállással tehát egész bizonyosan nincs gond, bár ezt évek óta tudhatjuk egyébként. A sauvignon blanc viszont mégis valahol félrecsúszott, hacsak nem én vagyok valami tréfás palack áldozata. Figyelembe véve az árát is, nem kívánom ezt újabb flaskából megtudni. Ez most csak 3 pont nálam és fejfogdosós kesergés.
Don Simon Merlot 2003
