Borteszt Online

Gere Solus 2004

Tekintélyes, nagyon sötét bíbor színű, darabosan forog, viszont meglepően fürgén csúszik le a pohár falán. Illata közepesen intenzív, vonzó. A hordó túlsúlyát hamar ki lehet pörgetni a pohárból. Fekete ribizli, szeder, áfonya - a kötelező gyümölcsök nem maradnak el. Kakaó, kávé, némi füst - az obligát fűszerek is helyükön vannak. Egy édeskés, likőrös jelleg bukkan még fel időről-időre. Igazi eminens illat, de nekem hiányzik belőle az izgalom.

Szájban ő sem hazudtolja meg évjáratát: kissé vékonyka a lelkem. Ízében így inkább a tannin, a sav és a hordó fűszerei dominálnak, a gyümölcs szerénykedik némileg. Savanykás piros ribizli, málna - ha igazán odafigyelünk. A tannin néha túlpörög, de aztán észreveszi magát, és kicsit hátralép. Szépen szerkesztett, visszafogottan robosztus bort ismerhetünk meg benne. Schwarzenegger szmokingban. Nekem ízlik, közhelyesen mondhatnám: egy nehéz évjárat szép bora. Biztos 6 pont. Sajnos nálam is inkább tavaly évvégi arcát mutatta a tavaszi szép remények helyett.

Talán érdekes plusz információ, hogy a több napi visszadugózott pihenést egyértelműen a Solus bírta jobban, szinte teljesen fitt maradt, míg a St. Andrea igencsak megroggyant tőle.

innen van: http://alkoholista.blog.hu/2008/06/19/magyarburgundi_es_magyarbordoi#more524455

St. Andrea Merlot 2004

Erősen karamellába hajló meggypiros színű, ránézésre matuzsálemnek vagy pinot-nak tippelném. Krémesen forog a pohárban, sűrű csíkokban, nagyon lassan folyik le a falán. Igen intenzív az illata, beleszagolva már magabiztosan pinot-nak titulálnám. Istálló, aszalt meggy, málna, aszalt szilva füstölt szalonnába tekerve, jófajta rummal locsolva. Néha előtérbe kerül a füst, máskor az alkohol. Gyakran édes, ám még éppen nem lekváros illat. Nem vibrál, de szépen rétegzett, változik, azonban kicsit darabos.

Szájban vékonyabb, mint amit az illat, és talán pont olyan, mint amit az évjárat ígér. Második napra savaiból, tartásából nem, viszont gyümölcsösségéből veszített. Megkapunk mindent, amivel csábítottak, csak halványabb, szerényebb kiadásban. A gyümölcsök savanykásabbak, a kiegészítő izgalmak szégyenlősebbek. Mintha időnként túl rusztikus lenne: ki-kilóg belőle hol a sav, hol az alkohol. Aztán összerendeződnek. Tanninja finom, épp elég. Lecsengése hosszú, az alkohol csípésétől eltekintve szép. Nekem ízlik, közhelyesen mondhatnám: egy nehéz évjárat szép bora. A 6 pontot tartja.

innen van : http://alkoholista.blog.hu/2008/06/19/magyarburgundi_es_magyarbordoi#more524455

Vesztergombi József Szekszárdi Kadarka 2006

A vájtabb orrú alkoholistáknak talán nem kell külön bemutatni Vesztergombi Józsefet. A kevésbé vájtak pedig jó eséllyel keverik össze testvérével, Vesztergombi Ferenccel, aki immáron Csaba fiával közösen tapossa a szekszárdi borászok ösvényét. Pedig József és Ferenc sokáig együtt vitték a Vesztergombi pincét és emelték másokkal közösen mai rangjára a szekszárdi borokat. Borász lévén persze Ferenc állt a rivaldafényben, söpörte be az elismeréseket, míg a gépészmérnök végzettségű József inkább a háttérben maradt. Aztán gondolt egyet, és úgy döntött: önállóan is kipróbálja magát a bortermelés buktatókkal szegélyezett útján. Azóta eltelt kilenc év.

A palack kolléga által már szőrmentén említett szekszárd-kóstolón futottam össze boraival, a tapasztalást heveny ámulás, hökkenés és elismerő bólogatások kísérték. A mindennapok borának szánt Remete Cuvée-től kezdve a 2003-as létére még mindig vastagon életpályája elején járó cabernet franc-ig bezárólag gondos munkáról árulkodó, egyedi ízvilágú borok kerültek a pohárba. Közülük is külön kiemelkedett a 2006-os kadarka, melyből hamarosan szert is tettem egy palackra mélyebb megismerés céljából.

E kadarka kettőezerhármas elődje az Alkoholista-team szerint az akkor elérhető kadarkák egyik (ha nem a) legjobbika volt, és a 2004-es verzióról is igen elismerően nyilatkozott Műtannin kolléga. Nem csoda: a borász kedvence a fajta, amely így kiemelt figyelmet kap a termékpalettán. Kettőezerhatot mint évjárást pedig már nem kell külön részletezni, szintén az utóbbi évek egyik, ha nem a.

A kettőezerhatos kadarka fajtajellegesen, amolyan kadarkásan rőtvörös. Illatában elsőre határozott meggyet érzek, mögötte azonban elképesztő fűszerkavalkád bontakozik ki. Ezt azonban ki kell bontani belőle, türelemmel, odafigyeléssel, mert első szippantásra talán fel sem képes fogni az orr ennyi aromát. Sáfrány, fűszerpaprika, kávé érződik főleg, mögötte pedig a húslevestől az ásványokig minden. Elbűvölő, megkapó illat, amire talán csak a kadarka képes. Kóstolva pedig élénk, szép savú és harmonikus. A fűszeres-fanyar ízvilágban havány ásványosság is feltűnik. A korty vége meggymagosan, mégis elegánsan kesernyés.

Nem laza és játékos kadarka, mint a Heimann- vagy Malatinszky-iskola, ugyanakkor nem is túl tömör, nem akar cabernet lenni. Leginkább harmonikus, azt mondom. Mindenből pont annyi van benne, amennyi kellemes és kadarkás. A fajta viszonylatában talán mégis az erőteljesebb testű versenyzők közé sorolhatjuk. Minden tekintetben szép bor, nálam a kadarka hall of fame-ben simán dobogós, egy vaskos hatos (6 pont) a jussa, és nagyon csodálkoznék, ha egy év múlva nem lenne az a hatos egy hetes is.

A végére pedig egy empirikus jótanács és két utóéleti megfigyelés: Vigyázni kell a fogyasztási hőmérséklettel, mert melegedve sokat veszít értékeiből. 14 fok körül még nem lóg ki az alkohol, fölötte már sajnos megbillenti a harmóniát. Érdekes, hogy a lecsengés harmonikusabb, ha lenyeljük a bort, nem pedig kiköpjük. És egy hét visszadugózás után is perfektül borszerű bornak tűnik, van benne tehát potenciál is, bőven.

forrásom a http://alkoholista.blog.hu/2008/06/20/kadarkas_emberunk_is_back#more530440

Bodri Pince Szekszárdi Sauvignon Blanc 2006

Többször kóstoltam, és mindannyiszor felhívta magára a figyelmet. Először csak az tűnt fel, hogy rendkívül koncentrált, gazdag, de zavart az alkohol mennyisége (15%); máskor viszont a teltsége, kereksége azt is feledtette. Aztán megütköztem a határozottan érzékelhető kis fahordón; előítéleteim vannak, mert az általam kóstolt fahordós sauvignon blanc-okról nem őrzök szép emlékeket. (Alapvetően ma is úgy vélem, a barrikolás nem erőssége a fajtának. A nagy tölgyfa hordó, mellyel Etyeken többen is kísérleteznek, persze már kérdés.)

Bodri Istvánék két terület szőlőjét dolgozták fel, egy hidegebb (észak-keleti fekvésű) ültetvényről 19-es musfokkal, magasabb savval szedték a szőlőt, egy melegebb, dél-keleti fekvésűről pedig 22-es mustfokú, de lágyabb savú alapanyagot szüreteltek. Ezeket azonban együtt dolgozták fel, majd acéltartályban erjesztették, végül fahordóban érlelték. Az eredmény egy koncentrált, gazdag, strukturált bor, ami persze nem feltétlenül sauvignon blanc, vagy legalábbis nem az a sauvignon blanc, amit eddig ismertem. Színe az átlag SB-oknál sötétebb, mozgása olajosan lassú, illata telt, a fajtajegyeket háttérbe szorítja a finoman pörkölt mandula, a dió, kis frutti vagy a vajasság, amely mögött csak finoman sejlik fel a bodza, a virágosság és a cassis.

Alapvetően a savak is rendben vannak, a korty lendületesen sodródik végig a nyelvgyökig, nincs benne üresjárat, minden ízlelőbimbót megdolgoztat. Kétségtelen azonban, hogy jelen esetben több sav jobb lenne: a harmónia kiteljesedne, és ezáltal igazán nagy bor lenne belőle. Ez az extraktmennyiség, a tömör szerkezet párosulva a rendkívül magas alkohollal nem tud igazán kibontakozni a sav támogató és lendületet adó ereje nélkül. Bodriék sauvignon blanc-ja azonban így is nagy ígéret. Ráadásul olyan arc, amihez foghatót egyelőre még nem találtam, így részrehajlok, és halvány 7 ponttal jutalmazom. (Azóta a Bországgyűlésen kóstoltam a a 2007-es hordómintát, amely fésületlenségével együtt is szebbnek tűnik: szintén koncentrált, de talán a test jobban illeszkedik a savakhoz.)

És a borok után jöjjön, aminek jönnie kell: a tanulság. Ami általában nincs. Csak az újra és újra felteendő kérdés: mit keressen a világfajtákban a honi bormester? Igazodjon-e a nemzetközi trendekhez, és ha nem, mennyire térjen el tőlük? A kérdésnek számtalan árnyalata van, egyik például újra és újra előbukkan a világfajták és az őshonosak kapcsán. Kamocsay Hilltop Ákos mesélte egyszer nekünk, szájtáti sajtómunkásoknak a nekem amúgy igencsak tetsző sauvignon blanc-juk nemzetközi sikeréről, hogy egy nevesebb borversenyen ugyanis a Hilltop SB-ját a jobbféle új-zélandiakhoz hasonlították. „De hol van ez attól, hogy a miénkhez hasonlítsák az új-zélandiakat?” – tette fel idézőjelbe egy kérdéssel a sikert idősb Kamocsay. Talán ez a kérdés lenne a tanulság.

innen van: http://alkoholista.blog.hu/2008/06/13/tanulsag_nelkul#more515562

Chateau Dereszla Sauvignon Blanc 2007

Egy bor, ami Bobot a mennyekbe (de legalábbis a kapuja közelébe) emelte. Első találkozásunkkor hasonlóképpen éreztem én is. Itt azonban részleges csalódást okozott, vagyis inkább más viszonyok között más helyre került. Egyfelől sauvignon blanc, bárki megmondhatja: orrbaszökő bodza és fű, amit virágok és édesebb citrusfélék illata fűszerez (jobb perceimben némi mandarint is érezni vélek) – könnyed és harmonikus illat. Szájban strukturált, szép savak, visszafogott alkohol, kerek ízkép, amibe csiptnyi édességet és némi az ásványos jelleget is sikerült csempészni. Bár kicsit rövid, minden a helyén, ahogy Bob megénekelte: körző-vonalzó, ami itt egészséges, jól kezelt szőlőt, helyesen megválasztott fajélesztőt (ez a sauvignon blanc-oknál talán egyszerűbb – lásd még: a SB-os illatjegyeket mutató olaszrizlingek, veltelinik, chardonnay-k stb.), hibátlan pincemunkát jelenthet, gondolom. Strukturált, végül is van szélessége-magassága-mélysége, ha e kiterjedések nem is számottevőek. De hol belőle van Tokaj? Vagy: hol az egyediség? A bor élete sajnos rövid. Néhány nap pihenés a hűtőben, és furcsán szétesik: sűrű, vágásra érett nádas a vulkánok alatt.

Mivel a szőlő, ugyanott termett, ahol Árvayéké, érdekes lenne összevetni a két pince azonos évjáratát: ha más nem, az talán kiderülne belőle, mit gondol a fajtáról és a terroirról Kalocsai László és Árvay János – már ha valakit ez érdekel. Engem speciel nagyon. Szintén ígéretes kísérlet, ami egyelőre ugyanúgy áll önmagában, mint Árvayék sauvignon blanc-ja. Nekem itt 5 pont, de talán kiderült, hogy nem ugyanaz a „majdnem öt”. Ennek a bornak a valódi értékét pedig az fogja megmutatni, hogy a Dereszla folytatja-e a sort, azaz bízik-e a fajtában.

innen van: http://alkoholista.blog.hu/2008/06/13/tanulsag_nelkul#more515562

Árvay és Társa Zempléni Sauvignon Blanc 2006

Tájbor, ugye, mert Tokaj-Hegyalján a sauvignon blanc nem engedélyezett fajta, de oda se neki, a franciákat sem nagyon érdeklik újabban az ilyen problémák, legalábbis egyes borászok éppen abból kovácsolnak erényt, hogy adott borvidéken nem engedélyezett fajtákból készítenek egyre nevesebb, jobb és drágább bort (vö. vin de pays). A száz pontra hajtó Árvay Jánoséknak megvan a maguk indoka, hogy nem engedélyezett fajtából készítenek bort: világfajtákkal – ami esetükben sauvignon blanc-t és chardonnay-t jelent – megnyerni a világot Tokajnak. 2004-től kísérleteznek sauvignon blanc-nal, de az első komolyabb tétel a 2006-os évjáratban készült, felvásárolt szőlőből, amely ha jól tudom, ugyanarról az ültetvényről származott, ahonnan a Dereszla is szerzi a sauvignon blanc-ja alapanyagát. Árvay szerint a bor sikeres. Kereskedelmileg bizonyosan az is. Erénye az, hogy technológiailag hibátlan, meg hogy tartalmas, meg hogy érdekes... hogy nem lehet elmenni mellette szó nélkül, mert Tokaj-Hegyalja új arcát mutatja be: hogy hányadán is állna a borvidék azzal a híres terroirral (jelentsen e szó bármit is). Egy éve Albert gazdának tetszett, és most alapvetően nekem is.

Nyitás után fülledt, nehézkes, a fajta illatjegyei egyáltalán nem érvényesülnek, de ha türelmesek vagyunk, kis levegőzés után megérkezik, amit az első pillanatban is vártunk: lesz friss széna, alma, szegfűkörte, trópusi egyveleg, sőt mintha került volna bele túlérett gyümölcs is – végül kikerekedik egy sauvignon blanc, ami mégsem az. Szájban a fajtajelleg, a karakteres savgerinc ásványos-sós ízvilággal párosul, amitől az összkép kifejezetten izgalmas lehetne. Ha... Van ugyanis vastagság, azaz magas extrakt, vannak savak, meg van 15% alkohol, amit a magas extrakt megfelelő hőmérsékleten (tapasztalatom szerint 10-11 °C-on) felszippant, szinte észre sem vesszük. Ha azonban csak egy picit is melegszik, a magas alkohol orrba ver, éget, csíp. Az pedig megfelelő hőmérsékleten is szembeötlő, hogy a szerkezet rendezetlen: hiába töltött el sok időt palackban, a savak, az alkohol és a test külön életet élnek. Értékes és érdekes kísérlet tanulságos eredménye, ismétlésre érdemes. Szerintem. Így 6 pont, de annak az alsó határa, már majdnem öt