Több olyan borra lenne szükség – elsősorban vörös kategóriában –, amelyik ár-érték arányban kiváló, és a bor a boltokba kerüléskor is magas élvezeti értéket ad.
Nemrégiben olvastam egy eszmefuttatást dr. Rohály Gábortól (a St. Andrea magazinban) arról, hogy a fogyasztók olyan borokat keresnek, amelyek jól ihatóak. Itt elsősorban arról van szó, hogy sokkal több olyan minőségi – villányi példával élve classicus és nem prémium kategória – borra lenne szükség, amelyre kinyitás után nem vágjuk rá rögtön, hogy „csúcsszuper, de ha elrakjuk néhány évre, még szuperebb lesz…” Gondolom önök is ismerik ezt az érzést.
Három bort vásároltam a hét végére: egy villányit és két egrit. Mind a három tételt a 2005-ös évjáratból, hasonló árkategóriából (1800–2200 Ft). Egy kis játék kedvéért tettem ezt: kíváncsi voltam, hogy egy csaknem négyéves bor milyen arcát mutatja. És ha már pennát ragadtam, az érdekelt talán a legjobban, hogy mostani érési fázisában melyik bor mennyire jól iható.
Érdemes egy szóra megállni a jól iható kifejezésnél. Egy bor attól még igen kiváló lehet, hogy adott kóstoláskor fiatalnak érezzük, és nem mondjuk rá rögtön, hogy jól iható. A gondot legtöbbször a bor gerincét adó savak összetétele és aránya okozza, beleértve a cserzőanyag csiszolatlanságát, a tannin (csersav) relatív durvaságát. Ez függhet a fajtától, a borászati technológiától, az évjárattól, de még a borkészítő filozófiáján is múlik, mennyire „van készen termékünk”, amikor forgalomba kerül. Ebből is látszik, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat.
A képletet bonyolítja még egy másik dolog is: a pénz. Régen azt vallották, hogy akkor sikeres egy gazda, ha három tétel állt a rendelkezésére: egy a tőkén, egy a pincében, egy pedig a bankban. Rég volt, szép volt, mondhatnánk. Sok termelő azért dobja piacra borát – talán jóval korábban, mint azt kellene –, mert gazdaságilag ki van szolgáltatva, és nem teheti meg, hogy még legalább egy évig palackban hagyja érni borát.
Próbálják ki önök is!
A játék egyik alapja most is a kísérletezés volt. A kóstolás során jelentős különbséget véltem felfedezni az italok ihatóságában. Azért nem lehet igazi összevetésről beszélni, mert nem azonos fajtákat választottam, persze szándékosan. Mégis érdekes játék lehet bárki számára, hogy rendezzen egy kis bormustrát a barátaival. Ez abban is nagy segítségünkre lehet, hogy kiválasszuk azokat a borokat, amelyeket azért veszünk, mert biztosan tudjuk, hogy kedvünkre valók. A kísérletezésről azért senkit sem szeretnék lebeszélni, remek tételekbe lehet belefutni.
Íme tehát a három bor:
- Villányi kékfrankos 2005 – Malatinszky Csaba pincészete
- Egri Bikavér 2005 – Sike Tamás
- Egri Merlot 2005 – Egri Korona Borház
Meglehetősen nehéz volt a feladat, ugyanis három elég különböző típusú bort választottam. Anélkül, hogy végső sorrendet felállítanék, egy pompás állapotban lévő bort kóstoltam, egy jó volt, egy pedig a „pompás, de várjunk még vele” kategóriába tartozott.
Villányi kékfrankos 2005 – Malatinszky Csaba pincészete
Malatinszky Csabával jó néhány éve egy borbemutatón a belváros szívében, egy borszaküzletben találkoztam először. Szenvedélye a bor iránt már akkor is szembetűnő volt. Szerencsére azóta is lankadatlan ezirányú elhivatottsága.
Csaba kékfrankosa a cserzőanyagok „csiszolatlansága” miatt kicsit fiatalnak tűnt. Ez az a bor, ami még mindig dinamikusan fejlődik.
Egri Bikavér 2005 – Sike Tamás
Sike Tamás egri Bikavére olyan jó érzéssel töltött el, amit már régóta nem éreztem. Egyrészt egy izgalmas, elegáns és bársonyos házasítást készített az egri borász, másrészt ez a Bikavér az a Bikavér, amiről ismét muszáj beszélni. Meggyőződésem, hogy a borkedvelők nagy része azért pártolt el a vörösboroktól Magyarországon, mert kóstolta az egri borgazdaság ipari termékek silányságát megütő Bikavérét.
Néhány hónapja kóstoltam jó pár Bikavért az Akadémián bemutatkozó egri borászválogatott hozta kínálatból. Nagyon elégedett voltam (
lásd korábbi cikkünket
). Persze ehhez az is hozzájárult, hogy színvonalas volt a rendezvény, és sok borásszal személyesen is beszélhettem az egri borok jelenlegi arculatáról. Nem mindegy, kivel, hol és hogyan kóstolunk: a bor ezer arcát mutatja, attól függően, milyen a hangulatunk. Summa summarum, gondoltam, megkóstolok egy Bikavért is azon termelők egyikétől, akitől már kóstoltam az Egri Borok Gáláján. Kíváncsi voltam, mennyire ízlik másként, máshol kóstolva. A válasz pedig: háromszor is igen!
Gyümölcsösség árad minden illat- és ízmolekulájából. Málna. Remek struktúra, selymes, bársonyos tannin. Közepes test, elegáns savak. Olyan, mint egy magas, elegáns férfi. Van tartása, van stílusa. S mindezt úgy kínálja, hogy nem tolakodó. Nem kápráztat el illatával, és nem hagy cserben ízével. Mind színében, mind illatában és struktúrájában érthetőséget sugall, egyszerű és tiszta gondolatokkal operál.
Egri pinot noir 2005 – Egri Korona Borház
A Korona borháztól szintén nem egy prémium kategóriás tételt vásároltam. Egy számomra különösen kedves fajta terméséből erjesztett és érlelt borról van szó: a szent Grálról, a pinot noirról. Érzékenysége, lágysága, kifinomult rejtélyessége sok borértő számára okozott már kellemes pillanatokat. Ez volt az a bor, amire azt mondhatom, hogy kitűnő ár-érték arányú, gyümölcsös, picit fás, de nem zavaróan. Számomra ízben egy picit „savanykás” volt, de jól iható.
Épp most jó borok
Két tanulság jutott eszembe a borok kóstolása után. Egyrészt nagyon fontos kiemelni, hogy igenis lehet jól iható magyar vörösborokat kapni itthon, méghozzá elfogadható áron. Másrészt el lehetne gondolkodni azon, hogy mely fajták és technológiák alkalmasak arra, hogy olyan iható borok készülhessenek belőlük, amelyek a hétköznapokra is kellemes élményt kínálnak. Prémium kategóriában pedig lehet gyűjtögetni: nagy formátumú vörösboraink vannak, annak ellenére, hogy éghajlati adottságaink inkább a fehérborok készítésének kedveznek.
Aki teheti, hívja össze borkedvelő barátait, és kóstoljanak meg különböző, de valamilyen szempontból azonos (évjárat, borvidék, termelő, ár stb.) borokat. Jó játék lesz, garantálom.
forrásom a http://www.metropol.hu/mellekletek/vorosesfeher/cikk/395853#