A multikulti kedvemre való, és nem vagyok a globalizmus engesztelhetetlen ellenzője sem, mégis jobban bizsereg a vérem, ha a tengerentúli konzerv cabernet-k, pinot-k és chardonnay-k után valami üdén egyedi itthonira találok, még ha egy kis tyúkszarosság is keveredik az illatába. Örülök tehát, hogy egyre-másra tűnnek fel minden borvidéken a terroirfaggatók, akik a maguk sokszor igencsak szűkös lehetőségeivel próbálnak kitörni a konzervvilágból. És ha ezt sikerrel teszik, meg fel is fedezik őket (vásárlók, nagykereskedők), akkor akár (nem egyszer felemás) sikertörténet lehet belőlük: bezzeg-terroiristák a mcbor-rengetegben. Az egyik kitörési pont lehet a bio, aminek tőlünk nyugatabbra egyre nagyobb a kultusza, számtalan iskola és irányzat teszi közzé elméleteit: az évente megrendezett nürnbergi BioFach kiállítás, amely szinte minden irányzatnak helyet ad – idén tavasszal éppen a biobort tette fő témájává –, mára utazó cirkusszá vált, amely a világ számos pontján fellép Sanghajtól Bostonig.
Annak, hogy a Kárpátok ölelte kis hazánkban a biogazdálkodásnak még éppen csak pirkad a napja, számtalan oka van a támogatási rendszertől a kulturális hagyományokon át az üzleti érdekekig, de azért vannak örömteli jelek. Például mindjárt itt van a Hajós-Bajai borvidékről Gonda János, aki mintegy tíz éve lépett a biogazdálkodás meglehetősen rögös útjára.
A majd’ két és félezer hektáros borvidéknek fekvésileg kicsit mostohán osztottak az istenek: beékelték a Duna és a Tisza közé, ezért ma a borivók az alföldi borvidékekhez sorolják, pedig akár a Tolnai dombság meghosszabbítása is lehetne lankáival, löszös talajával, amit vékony lepelhomokkal borított réti agyag színesít. Ez a talajszerkezet inkább a Tolnai borvidékkel rokonítja Hajóst, mint az Alföld egyéb régióival, a Kunsággal vagy Csongráddal. Klímája azonban szélsőséges, miközben a borvidék egészén nagy a fagyveszély, a forró és száraz nyarak nem kedveznek a savaknak. Persze nehézség mindenhol van... A bortemelés sem újdonság arrafelé, ami főleg a 17. században betelepülő svábok érdeme, bár egyes forrásokban találtak utalást arra, hogy már a 11. században is volt szőlőtermelés a vidéken.
A Gonda János irányította Anna Borház Hajóstól kicsit délre, Érsekhalmán vetette meg a lábát – a falut egykor a kalocsai érsek szőlői karéjozták. A borászat honlapján minden lényeges infót megtalálunk: 20 ha terület, 15 ha termő szőlő, elsősorban kékfrankos, cabernet sauvignon, chardonnay. A palettát merlot, olaszrizling és kadarka gazdagíthatja, ha termőre fordulnak; és ami még fontos: 1998-tól bioborászatként működik a pince, mert a „bioszőlőből készült mustban, borban, pezsgőben nincsenek az egészségünket gyengítő szermaradványok, így mértékletes fogyasztásuk az egészségtudatos táplálkozás része lehet” – írja bemutatkozásában a gazda.
A 2003-as cabernet sauvignonjukat csikó kora óta ismerem, akkor még a meglehetősen karakteres savak és tanninok domináltak benne. Aztán – elsősorban a beszerzési nehézségek miatt – megfeledkeztem róla, mígnem a közelmúltban Mario Scheuermann ismét felhívta rá a figyelmet egy posztjában – ő az Ungarisches Weinfenster online oldalán bukkant Gonda Jánosék borára.
Jelen állapotában már mintha túljutott volna a csúcsán, bár még mindig kellően élénk a színe, a rubintos, olykor sötétlilás árnyalatokat már barnás reflexek kísérik. Ugyanez a kettősség érződik az illatban: egyfelől érett, de még a friss savaktól harsogó gyümölcsök, főleg meggy, szilva és vadszeder, másfelől már a palackban érésnek köszönhető simulékonyság egy kis ázott erdőszaggal, csipetnyi vargányával. Melegedve pedig beindulnak a fűszerek: legfőképpen a borsmenta és az érett fűszerpaprika. Az illat roppan vonzó, egyszerre kedves és telt, nem vastag, de van benne erő, úgy tűnik, jól szálkásított... Aztán a gazdag, mesterien ellenpontozó illat után jön a korty, és vele a csalódás: az íz egyértelműen mutatja, hogy ez a CS túljutott fénykorán. A sav-test-alkohol egyensúly ugyan nem borult fel, de az aromák eltompultak, a korty közepe mintha teljesen üres lenne, a lecsengés rövid. Mondhatni: minden túlrendeződött. Savai azonban még mindig élnek, a cserek szépen elsimultak. Jól mutatja a borvidékben rejlő lehetőségeket: nem a brutalitás mindent lehengerlő erejét, hanem a hajlékonyság szépségét. Jelen állapotában talán négy pont lenne, mégis kijár neki azt 5-ös, mert bár egyéniségének teljes szépségét már nem tudja megmutatni, az emlékét még mindig fel tudja idézni.
És egészséges, tehát a matematikailag problémás szerdára meleg szívvel ajánlhatom.
forrásom a http://alkoholista.blog.hu/2008/07/30/bor_szerdara_iii#more591929