Kovács Nimród egri pincéjében  csapatnyi boros-gasztrós szakemberrel kóstoltunk sorra amerikai, francia, olasz, ausztrál, portugál és magyar borokat. Egy Mateusszal nyitottunk, ami ugyebár portugál, kissé bubis, édeskés rozé. Hát, a brandje erősebb, mint a tulajdonképpeni borai. Hiába énekelte meg a jellegzetes alakú üvegről is ismert bort még Elton John is, ez sem segít: belövő italnak éppen, hogy megtette.

Az igazi kóstoló Kovács saját Nagy Eged Furmintjával kezdődött, a 2011-es csodálatos tétel. Szégyelljük, de be kell vallanunk, hogy amikor ennek elődjével, a 2009-es furminttal néhány éve találkoztunk, a szűztermés alapján kedvünk lett volna azt javasolni, maradjon ez a fajta Tokajnak, kár vele Egerben erőlködni... Nem is tévedhettünk volna nagyobbat! A barackos-krémes, finom seprőn érlelt nagytestű bor 2011-es változata az International Wine Challengetöbb aranyérmét és trófeáját is elhozta két évvel ezelőtt, és azóta csak jobb lett.

Az utána kóstolt 2012-es Kreinbacher hárslevelű tartja a szintet, ám a sorban következő piemonti bor a 2012-es Gaja Rossj-Bass – bár behízelgő a fácános címke –, a 80 dollár körüli árával meglehetősen túlértékelt. A chardonnay-sauvignon blanc házasításról a megjelent szőlészek, borászok és gasztrós szakemberek még azt is megállapították, hogy „kissé fenolos a vége”. Egy ausztrál chardonnay, a Hill-Smith Estate 2010 (6000 forint körüli árral) nagyobbat mutat a Gajánál, a szakavatottak pirított mandulás sült halat vizionálnak mellé. A következő meglepetést a házigazda mára nagy nevet szerzett 2013-as Monopol Chardonnay Battonage-a jelentette. A 4000 forint körüli bor a Nagyfai és a Nyilasmár dűlők szőlőiből készült, a rendszeres seprőfelkeverés és a kiváló alapanyag már most egyensúlyosabb és arányosabb tétel, mint a két előző „nagyvad”, pedig csak jövő tavasszal kerül a polcokra.

Nem szívesen mondunk ilyet, de az ezt követő Chablis-t érdemes átugrani, jóllehet, a szakemberek csillogó szemmel ecsetelték, hogyan hasznosítható a burgundiai fehér a gasztronómiában. Aztán megjöttek a vörösök. Az Etyeki Kúria 2013-as pinot noirja 5-6000 forintos árával nagy tétel. A burgundiai stílust követi, van benne sav és kraft, nehéz vele vitatkozni. Egy felvidéki dugós tételt kihagytunk, majd jött a Wine Spectator által 93 pontra érdemesített oregoni pinot, a Willa Kenzie Estate 2012-es bora. Dől a parfümösség a pohárból, ízében kis gyógyszerességet is felfedezhetünk – 45 dollárért az Óperencián túl viszik, mint a cukrot. A szakértői verdikt szerint kissé populáris, de ennyi sértést még el tudunk viselni. Dupla annyiba kerül a kaliforniai Kisler borászat 2012-es Natalie Cuvée-je, ami szintén gyönyörű, tankönyvszerű pinot noir. Aztán belekóstolunk az őshaza pinot-jába is. Joseph Drouhin Beaurepaire Santenay pinot-ja permier cru területről származik, számunkra ez a mérce, amihez képest minden más újvilági burgundit viszonyítani lehet. Könnyed, elegáns, szinte átlátszó cucc, talán ezért van az, hogy az ezt követő Kosta Browne Kaliforniából a többiekkel ellentétben minket kevésbé hatott meg. Az erő sötét, vaskosabb oldalán álló pinot 150 dollárt kóstál, ám mi szőrös szívűen kissé izzadságszagúnak, fásnak találtuk. Meglepő, hogy Kovács Nimród 2007-es pinot-ja így nyolc évesen a maga 16 százalékos alkoholjával tulajdonképpen állja a sarat a korábbi borokkal – kár, hogy már csak pár tucat palack van belőle, a kóstolón résztvevő séfek párás szemmel magyarázták, milyen jól menne egy jól átsütött kacsához.

Ezt nálunk az étteremben sokat kellene magyarázni” – mondták a következő észak-rhȏne-völgyi syrah-ról. Igazuk van, a Saint-Joseph 2010-ből bár 35 dollár, nem egy barátságos bor. APax Syrah Kaliforniából már 50 dollárért elvihető, a Castelli-Knight Ranch 2011-es bora még meglehetősen „zöld”, éretlen, mint azt mellettünk megjegyezték: „narancssárga illata van”. Ezt már Kovács Nimród sem állta meg szó nélkül, félhangosan dörmögte maga elé „ez mutatja, mennyire jó a syrah-nk, csak nem ismeri a piac”. Igaza van, a 2011-es KNW Syrah Monopolediszkrét illatával nagyon szép, és még van benne bőven érlelési potenciál. 5000 forintos ára nem is annyira vészes, ha belegondolunk, hogy a következő syrah (igaz, ez 11% petite syrah-t is tartalmaz) 100 dollárba kerül. A Relentless fantázianevű kaliforniai Shafer Pincészet 2012-es terméke bár brutális benne az alkohol (15,8%), gyönyörű fekete csokis-crème brulée-s tétel.

„Az este másik nagy meglepetése a washingtoni DeLille Cellars D2-es bora. A D2 arra utal, hogy ez a pincészet úgynevezett második bora, ami az olcsóbb, kevésbé grandiózus borokat jelenti Bordeaux-ban, és ezek szerint már az USA-ban is. A D2 is cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot házasítás, ám 40 dollárba kerül. Kérdés, milyen lehet a csúcs, ha már ez is páratlanul elegáns. A szakértőkkel beszélgetve az is felvetődik, hogy bezzeg a Château Mouton Rothschild „alsó polcos” bora, a Mouton Cadet a hozzáértő berkekben csak az Opel Kadett nevet viseli, mert bár olcsó, ellenben nem jó.

Szerény zárszó az est végén: a nagy nemzetközi presztízsborokkal az egri tételek is képesek felvenni a versenyt, kérdés, mikor fogják árban is utolérni őket – ha egyáltalán.

Forrásom a http://hvg.hu/gasztronomia/20151124_Csucsra_jaratva__kostolojegyzet