Duennium 1998
Cabernet, merlot és zweigelt házasítása, a pincészetezredfordulós csúcsküvésorozatának második darabja, 2001-ben kapott egy bronzot Bordeauxban.
Ez az illat is istállódomináns, sajnos. Nem vagyok én az animalitásnak, az egészséges lószagnak ellensége, de a Vylyanok rendre durván átejtenek a lószag túloldalára. Az istálló mellett villan egy kis gyümölcs, és fűszer, menta is. Sőt előtűnik sajnos a kínos zöldpaprikás íz is, ami az éretlen CS bélyege. (Ha jól emlékeszem, '98 elég gyöngécske, hűvös villányi évjárat volt.) Az első kortyok kifejezetten darabosnak tűnnek, aztán kezd összeállni jobban. Tulajdonképpen még talpon van, de már alig. Dülöngél. Tanninja még mindig brutális, persze, szárít vadul. (Tipikus kilencvenes évek, Villány: sok, akkor hosszú életűnek jósolt borban tomboltak a csersavak, és azt mondtuk, hogy gyerekbetegség, majd idővel besimul. Aztán teltek-múltak az évek, a borok estek széjjel, jóval előbb, mint gondolta volna bárki, eltűnt sav, gyümölcs, minden, de a tannin ugyanolyan nyersen és brutálisan uralkodott, mint hordóminta korában.) Ánizs és meggy azonosítható ízjegy a savanyúság uralta káoszban. A savakkal nincsen gond tehát, igazából a struktúra hiányzik meg persze az igazán vonzó aromák, a finomság. Be-bevillan az illatban is detektált zöldes savanyú, egyre inkább kilóg belőle, ahogy telik az idő. Iható, de komolyan vehető értékeket nem mutató bor. A3 és a 4 pont határán.