Még mielőtt bárki egy meghasonlott, skizofrén urbánusra gondolna a neve hallatán, el kell, hogy mondjam Nektek, kedves muslinca barátaim, (ha nem tudnátok) hogy ez egy Budai Zöld. Szóval nem kell attól tartani, hogy valami "inglismeninnyújork". Azt is illik róla tudni, hogy ennek a szőlőfajtának és az ő "vehemens szexuális hozzáállásának" köszönhettük korábban a Kéknyelű beporzását, ami ugye nővirágú szegényke. Túl sok ma nincs is Budaiból, és a "tenyészbika" szerep is manapság inkább a Rózsakőre hárul, amivel a Kéknyelűt együtt telepítik. Azt már most le kell, hogy szögezzem, hogy a fent említett Budai Zöld eddig a legjobban tetsző bor a pincészettől. Szalmasárgánál sötétebb színű, egészen meglepő módon az illata némi kéknyelűs hangulata mellett most inkább egy Hárslevelűre emlékeztet, igazán mély és tisztességes illat ez, mézzel, sárgabarackkal, kevéske vadvirággal. Erőseket szippantok belőle, kicsit azért a kén is átdugja rajta a bökőt, hagyom hát szellőzni még. A pohár falára szépeket rajzol. Hamarosan kiderül, hogy kortyolva is telt érzetet kelt, de itt némileg semlegessé válik,és elveszti a komplexitását, amilyen szépen indít, olyan gyorsan hagyja el magát. Az érett szőlőre emlékeztető utóíze azért kárpótol még a végén.
Értékelés: 7.5 pont
