Heimann Kékfrankos 2007 (Baranya-völgyi)
Nekem tetszik a bordeaux-i modell nemes egyszerűsége és bolondbiztos logikája - gyengébb években a második borba megy a legjobb dűlők/tőkék java fél-, vagy harmadáron -, de végül is szórakoztat a st. andreás karneváli hangulat is. Ha kizárólagos forgalmazójuknál rákattintunk a Heimann névre, akkor nem lehet kétséges, hogy a Heimann-szortiment is elszentandreásodott. Az "Első nekifutás" melléknevű, egyébként remek 2006-os kékfrankosra meglepően gyorsan ráfutott ez a 2007-es dűlőszelektált. Egy szegedi Heimann-bemutatón kóstoltam először, és napnál világosabb volt a minőségi ugrás. Árban viszont alig lépett el a mezítlábasoktól, és a nyomába sem eredt a takleri vagy weningeri irammenőknek.
Harmincéves tőkék termése, és csak nagyhordót látott. Az első pillanattól az utolsóig zavarmenetes élvezet. Az illat áradóan intenzív, megnyerő és tiszta: cseresznye, meggy, cseresznyefavirág egy kis puncsos-hordós rásegítéssel. Kóstolva selymes, szinte krémes textúra, közepes test. A meggyes-cseresznyés gyümölcsösségnek fekete csokoládés, cseresznyemagos szelíd fanyarság tart ellen. Érett, kerek savak és tanninok. Nem egy bonyolult lélek, viszont nagyon jó ívű, az illesztési hézagoktól teljesen mentes bor. Az általam a kékfrankosokban kötelezően elvárt fűszeresség ezúttal csak a lecsengésben jelentkezik.
Néha úgy érzem, hogy a Heimann-borok egyetlen hátulütője egyfajta udvariasság, ám a Baranya-völgyi túllép ezen: csiszolt, kifinomult és magabiztos kékfrankos. Eszményi ajándékbor.
6 pont
(Szerintem akkor jő el a kánaán, ha az ilyen különleges minőségűnek gondolt (és ma még valóban annak számító) szőlők - mondjuk a 2006-os kadarkával tandemben - bikavér-, vagy Cervaes-alapként végzik.)
Heimann Cervaes 2006
Értem én a szőlőben szorgoskodó építőmesterek becsvágyát, de mi, fogyasztók nagyon tudnánk díjazni, ha valaki a csúcsbor-kísérletek manhattanjéből kilépve mondjuk 10-12 euró magasságában készítene kevésbé koncentrált, kevésbé új fás, kevésbé világfajtás, ám zamatos, élénk, elegáns házasításokat. Nagy az űr középen, és ha az ebbe az irányba sodródott Pannonhalmi Infusio sikerét valaki megszívlelné, akkor a hálás torkok bearanyoznák a nevét. 2003-ból emlékszem sikeres kísérletekre - Csutorás bikavérek, Weninger Frettner, Vylyan Vörös, St. Andrea Áldás és persze a Cervus -, ám az esőáztatta nyarak kiürítették ezt a halmazt. Én legalábbis a rákövetkező két évjáratból - a 2004-es Áldás kivételével -, csak kisebb és nagyobb csalódásokra emlékszem. A 2005-ös Cervaes például számomra a szarvasfiúk eddigi mélypontja, még akkor is, ha nem teljesen erénytelen. A 2006-osról eltűnt a nevet és az emblémát magyarázó leírás, helyén űr.
A Baranya-völgyi kékfrankosnál fűszeresebb, titokzatosabb, mélyebb illat. A 2004-es Cervaesben és Stílusgyakorlatban mindig éreztem egy erjedt gyümölcsös illatjegyet, amivel nem tudtam megbarátkozni. Első blikkre ez itt is visszaköszön, de gyorsan illan, körülbelül félóra a felezési ideje. Az izgalmas, még nem teljesen letisztult illatban cseresznye, szamócalekvár, grillázs, dohány és humusz. A korty közepesen telt, dinamikus, a textúra sima. A lecsengésben egyértelművé váló alkoholos hév már a korty második felében jelentkezik. Gazdag ízében konyakmeggy keveredik dohányos, avaros, köménymagos motívumokkal. Egészen remek, jól strukturált tannin. A lecsengésben csokoládé és cseresznye. A fa semmilyen szinten nem meghatározó, és én ezt egyre inkább értékelem. Summa summarum: az új Cervaes egy életerős, árnyalatokban gazdag bor, amely a 2003-ashoz hasonlóan szép pályát futhat be.
6-7 pont határán és best buy
innen van: http://alkoholista.blog.hu/2009/02/04/oromborok_2#more921685
